Az európai Simone Veil Paktum

VÁLTSUK VALÓRA EGYÜTT AZ EURÓPAI SIMONE VEIL PAKTUMOT! NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐSÉGÉRT

Az európai Simone Veil Paktum

A nők és férfiak közötti egyenlőség az európai projekt középpontjában álló alapvető jog, amelyet az európai Szerződések rögzítenek. Simone Veilt már 1979-ben megválasztották az Európai Parlament első női elnökévé.

Azonban, bár jelenleg az Unió az a hely, ahol a nők a legnagyobb védelemben részesülnek a világon, ez a jog még korántsem valósult meg teljes mértékben Európában. Előfordul, hogy az elért vívmányok veszélybe kerülnek, sőt akár sérülnek is.

E nyilatkozat célja a nők jogainak megőrzése, előmozdítása és megerősítése az európai intézmények égisze alatt, az Európai Unió összes tagállamában, valamennyi – európai, nemzeti és helyi – szinten, minden területen (az állami és magánszférában is) és minden generáció számára.

A paktum aláíróinak célja, hogy a saját felelősségi szintjükön, összehangolt módon javítsák a nők jogainak helyzetét Európában. Ezt a paktumot Simone Veilről nevezzük el: egy olyan személyiségről, aki az európai nők erejét jelképezi.

Az összes európai polgár érdekeit szem előtt tartva az aláírók az alábbi feminista elveket támogatják:

  1. Szexuális és reproduktív jogok: Annak biztosítása, hogy a nők hozzáférjenek a fogamzásgátláshoz és az abortuszhoz, valamint a tájékoztatáshoz és az oktatáshoz.
  2. Családi élet: A szülési és apasági szabadság minimális időtartamának biztosítása, függetlenül az érintett személy jogállásától, valamint a kisgyermekkori szolgáltatások fejlesztése. Prioritást élvez a családi élet és a munka közötti egyensúly biztosítása.
  3. A nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem: Az otthon, az interneten és az utcákon elkövetett nemi alapú erőszak és zaklatás valamennyi formájának megakadályozása, leküzdése és bűncselekménnyé nyilvánítása. Ez magában foglalja a rendőri és igazságügyi hatóságok képzését, segélyhívó szám biztosítását és az áldozatok támogatását is. Nincs olyan, hogy elfogadható mértékű erőszak.
  4. Munkahelyi egyenlőség: Az egyenlőség biztosítása valamennyi európai és nemzeti szintű felelős közszolgálati pozícióban, az egyenlőség elősegítése a vállalatokban és azok igazgatótanácsaiban, valamint az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének érvényesítése. Egyetlen nőt sem szabad megfosztani a lehetőségtől, hogy munkahelye legyen, vagy kevesebbet fizetni neki azért, mert nő.
  5. Politikai képviselet: Az egyenlőség biztosítása az európai intézményekben, és annak ösztönzése a politikai élet minden szintjén, mind a politikai pártokon belül, mind az intézményeknél. A példamutatás elengedhetetlen feltétele a bizalomnak.

Annak érdekében, hogy ezeket a jogokat a nők valóban élvezhessék kontinensünkön, a Simone Veil Paktum aláírói a következőket szeretnék:

  • Az Európai Bizottság vállalja, hogy az Unió hatáskörébe tartozó területeken meghatározza az európai nők egyenlőségével kapcsolatos legjobb gyakorlatokat és leghatékonyabb jogszabályokat, ösztönözze azok bevezetését és alkalmazását a tagállamokban – vagy adott esetben tegyen javaslatot európai szintű gyakorlatokra és jogszabályokra –, és értékelje az előrehaladást.
  • Minden aláíró tagállam vállalja, hogy jogszabályaiba és intézkedéseibe beépíti az Európai Bizottság által meghatározott legfontosabb intézkedéseket.
  • Az Európai Parlament vállalja, hogy évente nyomon követi a nemzeti hatóságok és az európai intézmények által tett kötelezettségvállalások végrehajtását, fenntartva a jogot arra, hogy további intézkedések elfogadását javasolja az európai jogban.
  • Az Európai Tanács és az Európai Unió Tanácsa vállalják, hogy a nemek közötti egyenlőséget az Európai Unió politikai prioritásává teszik.

A Simone Veil Paktum aláíróinak ezenkívül hozzá kell járulniuk a nők társadalmi szerepvállalásának növeléséhez, a nemi sztereotípiák elleni küzdelemhez és a gondolkodásmód megváltoztatásához a nemek közötti egyenlőség megvalósítása érdekében.


Aláírod a paktumot?

Szeretnél emaileket kapni a Renew Europe frakciótól? Adatvédelmi irányelvek megtekintése.

Osszd meg másokkal is a Simone Veil Egyezményt a nemek közötti egyenlőségért! 🙂

1 személy írta alá

ember aláírta